Miért érdemes klasszikus zenét hallgatni

Érdemes első körben letisztáznunk a mai zenék és a régebbi klasszikus zenék közötti különbséget.

De először is először az alaptézisemet fektetem le, amely szerint, minden zene érzelmet, és érzelmi hangulatot közvetít.

Tehát a zene hallgatása folyamán érzelmileg hangolódunk a zenére, és olyan érzelmek járják át a tudatalattinkat és a hangulatunkat, amilyen zenét hallgatunk.

Ez attól függően, hogy milyen a személyiségünk, sokkal jobban vagy kevésbé befolyásol. Az empaták és érzelmileg fogékonyabb emberek könnyedén ráhangolódnak ezekre az érzelmekre, míg az érzelmileg hátrányosabb helyzetben lévő személyek, akik az érzelmeiket nehézkesebben tudják megélni, azok kevésbé tudnak ráhangolódni a zene által közvetített hangulatokra. Számukra sokszor a zeneszám szövege közvetíti magát az érzelmet, nem pedig a zene ritmusa és hangzása. Persze vannak olyanok is akik, a túl sok érzelmi hatás miatt a tolerancia szintjük túl magasan van, számukra az erőteljesebb számok szükségesek.

Érdemes már gyermek korban így kísérletezni azzal, hogy a gyermek személyisége milyen.

Ha van egy empata gyermekünk, akinek a szülei átlagosak és szeretik a techno-t elképzelhetik, milyen hatások képződhetnek a gyermekben. Tudat alatt feszültség és düh képződhet benne, amit nem tud hogyan ledolgozni. Még addig sem jut el a gyermek a felismerésben, hogy magát az érzelmet be tudja azonosítani, csak azt látjuk rajta, hogy folyton mozogna, csinálna valamit, nem nyugodt.

De ha van egy érzelmileg nem fogékony gyermekünk és komolyzenét kezdünk vele hallgatni, szerencsétlen szintén feszültséget fog átélni, ugyanis nem tudja elviselni a hangokat, nem tudja azokat feldolgozni és nem tud érzelmeket hozzá kapcsolni.

Tehát sosem jó semmit sem ráerőltetni se a gyerekre se magunkra. És mindig érdemes egy finomabb érzelmeket átadó zene stílussal kezdeni.

Tehát első lépésben érdemes előbb azt beazonosítani, hogy mely csoportba tartozunk. Abba akik érzelmileg jobban rá tudnak hangolódni az érzelmekre, vagy olyanok vagyunk, akik inkább logikailag dolgozzuk fel az érzelmeket.

Fontos kiemelnem, hogy egyik személyiségi típus sem jobb a másiknál, sőt mind a két személyiségtípusnak megvannak a maga problémái.

A másik lépés pedig az, hogy beazonosítsd, hogy mennyire tudsz ráhangolódni magára az érzelemre.

Így el tudod dönteni, hogy lágyabb dallamos zene is elegendő számodra, vagy egy lágyabb szöveges rap, esetleg egy keményebb dallamos rock, vagy egy erőteljesebb punk ... STB

A megfelelő érzelem átélése érdekében olyan zenei alkotásokat tudsz hallgatni, amik segítenek abban, hogy az érzelmet feldolgozd, vagy érzelmileg egy magasabb szintre tudj emelkedni, ha negatív érzelmeket éltél át, vagy csak ha szimplán a pozitív érzelmeket szeretnéd továbbra is megélni.

A filmek esetében szintén hasonló a helyzet, de most a zenékről és zenei alkotásokról beszélünk.

Nézzünk pár zenei alkotást:

Vivaldi Négy évszak számát sokan ismerik, főleg a tavaszt.

A zenei alkotásban a könnyebb érzelmek átélése kap szerepet. Megfigyelhetjük a boldogságtól kezdve, a szomorkásabb hangulati elemeket is. Tehát ezért ideális hallgatni, főleg ha nem akarjuk a lelkünket túl magas érzelmi állapotokba hozni.

Azt viszont érdemes kiemelnem, hogy ezek a klasszikus zenék régi érzelmeket dolgoznak fel.  Azaz régebben az emberek sokkal kevesebb érzelmi hatásnak voltak kitéve, így egy enyhébb, finomabb tónussal is át lehetett számukra adni a hangulatot, érzelmet.

Persze az évezredek alatt sok minden változott, az érzelmek minősége is, így ha empaták és érzelmileg érzékenyek vagyunk, érdemes olyan feldolgozásokat hallgatnunk, amelyek nem annyira erősen közvetítik az érzelmeket, és sokkal lágyabbak:

http://https://www.youtube.com/watch?v=jBobfoL_SKo

És akkor jöjjenek azok az alkotások, amelyek inkább a szövegre helyezik a hangsúlyt, és a mai kornak megfelelően az érzelmek sokkal erőteljesebbek:

 

És természetesen a kettő keveréke, mert hogy ilyen is van szép számmal:

Talán a legjobban Ákos tudja, tudta ötvözni a két személyiségtípus igényeit. Ebben a számban megfigyelheted a kontrasztot, mert eléggé erőteljes, főleg azzal, hogy egy kórus is a háttérben ad egy aláfestést:

A másik a NOX Péter Szabó Szilviával:

http://https://www.youtube.com/watch?v=vm59OshJ1Pk

Érdemes megnézni a férfi női előadó közötti különbségeket is, annak ellenére, hogy mindkét előadó a cselekvési érzelmeket teszi előtérbe.

A másik, ahol finomabb a kontraszt, és nehezebben lehet szétválasztani a két személyiségtípus igényeit.

És egy női előadóművész is:

 

http://https://www.youtube.com/watch?v=vm59OshJ1Pk

 

Az összes esetben érzelmek feldolgozása a cél, attól függően, hogy a személyiség hogyan tudja feldolgozni az érzelmeket.

Ha jól megfigyeled a zenei stílusokat, akkor láthatod a különbségeket, melyik típusú személyiségnek hogyan és milyen zenei elemeket raknak be az alkotók a számokba.

Pontosan azért, mert ők így tudják érzékeltetni az érzelmet.

Az egy másik dolog, hogy milyen érzelmeket segít feldolgozni a szám, ettől függően a zenei elemek is erőteljesebbek vagy lágyabbak.

Érdemes azzal is tisztában lenni, hogy az érzelmeket minőségük szerint is érdemes csoportosítani. Ugyanis a legtöbb mai hazai magyar előadó, sőt világi viszonylatban is, általában a negatív érzelmeket dolgozza fel... így maga az érzelem amit közvetít, az szintén negatív...

És könnyen benne tud ragadni a hallgató abban az érzelmi állapotban is tudat alatt. Főleg ha érzelmileg fogékonyabbak.

 

Ezért ha érzelmileg szeretnéd az érzelmeid minőségét emelni, akkor érdemes olyan számokat keresni, vagy más irányba indulni, amely segíti az érzelmek pozitív megélését.

És hogy mit is akartam ezzel mondani.

Azért érdemes klasszikus zenéket hallgatni, mert az enyhébb érzelmi hatások nem terhelik meg annyira a lelket, finomabbak a hatások, és könnyebben fel tudjuk általa dolgozni az érzelmeinket, vagy könnyebben rá tudunk hangolódni egy érzelemre, drasztikusabb tónus nélkül.

Persze ha dühösek vagyunk és épp egy szakításon estünk át, akkor nem éppen egy klasszikust érdemes hallgatni. Viszont, ha a gyermekünk a zenével ismerkedik, akkor érdemes először egy olyan zenét választani, amely lágyabban dolgozza fel a hangulati elemeket.

De azt hiszem ez sokaknak ismerős, hiszen a tanuláshoz is vannak akik meditációs zenét használnak... aztán csodálkoznak hogy bealszanak tanulás közben... 🙂

Tehát okosan, mert ha felismered az érzéseidet és azokat tudatosan megéled, akkor sokkal több mindenre leszel képes. 🙂

 

 

 

Tagged , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .