Zsugorka fólia használata, tapasztalatok

Természetesen az első próbálkozásom, nem igazán lett olyan, mint amilyennek látni lehet az ilyen alkotásokat a képeken. De nem adtam fel, mert nem hittem el, hogy nem lennék képes rá. Ha másnak megy akkor nekem is fog. És sikerült. Sok-sok információt sikerült megtudnom erről a technikáról is, amit most megosztok veled.

Másodszorra már sikerült, habár még mindig nem úgy ahogy én azt tényleg jónak is ítéltem volna meg. No igen a túlzott tökéletességre való törekvésem engem is kikészít néha, de hát ilyen vagyok :P. Szóval még így is göröngyös lett az egész, pedig teljesen egyenes sima felületet mutatnak a képek, vagy külföldi videók, ahol ezt a technikát bemutatják.

IMG_0951 IMG_0961

Néhány dolog amit a zsugor fóliáról érdemes tudni:

SZÁMOLJ azzal, hogy a színek sokkal erőteljesebbek lesznek zsugorodás után. És még ott van az is, hogy a zsugorodás után, az a felszín, amelyikre rajzoltál erősen fog. Jön le róla szín, így egy fedőréteget kell rárakni. Ami logikus lenne egy lakk réteg, de láttam hogy egyesek epoxy gyanta réteget raktak rá. Mindkettő jónak bizonyul. Érdemes még arra is felhívnom a figyelmedet, hogy a zsugorka lap nem teljesen A/4-es nagyságú 20×30 cm szokott lenni.

A fólia körülbelül a harmadára fog összezsugorodni.

Íme egy kép előtte utána:

zsugorkazsugorka fólia

——————————————————

A következők voltak azok, amelyek befolyásolták a zsugorka fólia zsugorodását és annak sikerességét:

-hőmérséklet:

Azt vettem észre, hogy a hirtelen magas hőfok változás felpöndörítette a zsugorfóliát, és egymáshoz ragadt. Innentől kezdve szétszedhetetlen volt a fólia. (Egy kicsi sütőben sütöttem a fóliát, ami sajnos hajlamos az égetésre)

IMG_0946 IMG_0949

De mikor a nagy háztartási sütőbe raktam bele a zsugorfóliát, már nem pöndörödött annyira a figura. Fontos volt az egyenletes hőmérséklet megléte is, így ne nyitott sütő ajtónál csináld a zsugorkázást.

-minta nagyság:

A/6-os nagyságú mintánál szintén sikertelen volt a zsugorfóliázás. Azonban az ennél kisebb mintáknál már sikeres volt az alkotás. Kb az A/6-nak a háromnegyed nagyságánál. (Az A/6-os méret az A/4-es lapnak a negyede)

Amit még tudni érdemes róla, hogy a fólia azon részére kell rajzolni, amelyik meg van dörzsölve, smirglizve.

Ceruza vagy filctoll:

A ceruza minősége nagyon sokat számít, ugyanis a kemény ceruza alig látszódik meg rajta és nehezen tapad meg a szín a fólián… Nálam úgy nézett ki, mintha nem is rajzoltam volna rá.

A puhább belű ceruza az már teljesen más helyzet. Azzal már szépen lehet rajzolni, meg is fogja a fóliát. Viszont könnyen tud maszatolódni, így fontos, hogy ha ceruzával rajzolsz akkor erre figyelj.

Filctoll nem maszatolódik, de sokszor nagyon erőteljes a színe, így mikor összezsugorodik a fólia még erőteljesebb lesz a szín, amit rárajzoltál, ami nem mindig előnyös.

FRISSÍTÉS: Nem mindegy az sem hogy milyen filctollat használsz, eddig szinte az összes elmosódott (ha lakkozni szerettem volna) vagy lejött, elmosódott. De erre is van megoldás, még pedig a Permanent marker, én sharpie márkát használtam és tökéletesen rajta maradt minden. 🙂

És ezek után még ki se mertem próbálni, milyen a zsugorkázás nem zsugorka fóliával. Mert ugye egyre jobban terjed az az információ, hogy egyes műanyag dobozok hasonlóan működnek mint a zsugorka fólia. Természetesen majd ezt is tesztelem, mert nagyon érdekel az eredménye.

One thought on “Zsugorka fólia használata, tapasztalatok

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com