Pompon nyuszi fonalból, Húsvétra vagy kiskedvencnek

Vacak volt kint az idő, így úgy döntöttünk a lányokkal, hogy kézműveskedünk egyet. Azonban most nem akartam pacsálni, meg sokat takarítani. Úgyhogy a maradék fonalakat áldoztam be. Nagyon jó ötlet volt részemről, mert a kreatív buli igen jól sikeredett 🙂 Így készült a nyuszi fonalból

Úgy döntöttünk nyuszikákat készítünk. Az ötlet adta is magát, hisz lassan Húsvét közeledik.

Hozzáteszem én nem nagyon szeretem agyon cicomázni a lakást, de amióta a törpicsekek az életem részei, sok mindenre azt mondom, na jó legyen. Egy feltételt kötöttem ki, de akkor nekik kell elkészíteniük a pomponokat. Mert ugye nem egyszer megesett már, hogy beindult a nagy alkotási láz, és mikor túl macerássá vált a feladat, nekem kellett befejeznem mindkettőjét, miközben ők épp szétrámolták a ház másik végét, az én nagy örömömre.

De most megküzdöttek vele, és tetszett is nekik, főleg, mikor az apjuk is becsatlakozott a mókába. Négyen a szőnyegen gyártottuk a nyuszi pomponokat 🙂 És egy hatalmas nyuszicsalád kerekedett belőle.

Alapanyag:

-fonal

-filc anyag

-szem

-műanyagpisztoly (gyorsabb és stabilabb a ragasztás vele)

Elkészítésének menete: (kattints a képre, ha nagyban szeretnéd megnézni)

1. A formára kivágott kartonlapokra tekerd rá a fonalat. Minél sűrűbbre tekered, annál tömöttebb lesz a pompon. És az most jó ha tömött lesz.

2. Vágd meg a fonalat, majd kösd át a két karton lap között egy hosszabb fonalszállal a sok pici fonaldarabkát. Kösd meg, majd szabadítsd ki a pompont a kartonlapok fogságából.

3. Ragaszd rá a füleit, orrát és szemeit, és ha akarsz csinálhatsz neki te is fogakat.

Nagyon egyszerű művelet 🙂 Ezzel a technikával, amúgy kiscsibéket is lehet gyártani 🙂

És aki nem szeretné, hogy ilyen kis “idiótás” feje legyen a nyuszinak, a fogakat ne ragassza rá. Ha nincsenek ott a fogak, akkor amolyan klasszikus, finom kinézetű nyuszikákat fogsz kapni. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com