Kategória: Videók

Otthoni kísérlet teamécses és a pohár videóval

Az életünk folyamán nagyon sok olyan fizikában közismert folyamat van, amely megcsodálkoztatja az embert. Legtöbbünk el se hinné, hogy ez megtörténhet, hiszen a fizika óra sokszor annyira unalmas volt, és még csak véletlenül sem történtek ilyen klassz dolgok az órán, amelyek bemutatták volna ezeket a fizikában ismert folyamatokat. A gyerekek ezeket a kísérleteket pedig nagyon szeretik. Nem csupán az ismeretük nő ezzel, hanem a világra is sokkal nyitottabbá válnak. Ráadásul nagyon jó móka a kísérletnek a részesévé válni. Ez az otthon is elkészíthető kísérlet, igen egyszerű, és nagyon látványos. A nyomáskülönbség változáson alapul. Ha teheted próbáld ki. Read more

Tündéres és egyéb mécses készítése DIY videóval

Közeledik a karácsony és a Mindenszentek ideje is, így gondoltam itt az ideje egy szép mécsest készíteni. Persze a dolgok nem úgy alakultak, ahogy terveztem, mert a mécsest a lányok hamar lestipistopizták, így mécses helyett inkább hangulatvilágítás lett a szobájukba. Nézd meg ezt a DIY leírást és készítsétek el ti is.

Read more

Sörös dobozból lótuszvirág mécses

Be kell valljam az ötlet villámcsapásként jött. Épp nézegettem egy üvegből készült lótuszvirág mécsest, amikor is elkezdtem gondolkodni, mi is az az anyag, amiből ezt én is el tudom készíteni. Aztán bevillant. A sörös doboznak nem árt a meleg, és egész jól formázható is. Így kipróbáltam, és bevált. Read more

Dekorgumiból rózsa készítésének bemutatása

Sajnos nem az én fejemből pattant ki az ötlet, hogy dekorgumiból lehet virágokat is készíteni, de az ötlet nagyon tetszett, így készítettem hozzá egy videó segédletet is, amelynek segítségével te is el tudod készíteni ezeket a rózsákat. Egy pici kísérletre szükség volt, ugyanis nálunk Magyarországon nem lehet még olyan vékony dekorgumit kapni, amit külföldön már igen. Ezért 3 prototípus született meg a végleges forma előtt. De ezzel a műhely titokkal nem fárasztalak, csapjunk bele az alkotásba, íme így készül a rózsa dekorgumiból: Read more

Töklámpás faragása – Videó

Az ősz megérkezett és lassan eljön a november is, jönnek a hidegebb idők és a tökök. 🙂 Ilyenkor a környéken nálunk rendeznek tökfaragó versenyt, amit eddig csak szemléltünk. De a gyerekek mindenképpen szerettek volna itthon is készíteni, így nekiálltunk. 🙂 Sikerült rájönnöm, hogy a tökfaragás igen hosszú folyamat… nagyon nagyon hosszú… 🙂 De a végeredmény nagyon szép lett, íme így készül a töklámpás

Read more

Simaszem kötésének bemutatása – videó

Készítettem egy újrakezdőknek, kezdőknek szóló kötési segédlet videót. Amin keresztül igyekszem bemutatni a tűre való felvitelt, illetve a simaszem kötést. Remélem mindenkinek érthető, látható, és ezáltal a videósegédlet által sikerül kötnie. Read more

Tejtűzijáték, színek futtatása tejen

Igen látványos kísérlet, a gyerekeim nagyon imádták. És be kell valljam nekem is tetszett, mert nagyon szép mintákat lehet így készíteni, amelyeket szabad kézzel vagy előre megtervezetten nem lehetne megalkotni. Nem is kell hozzá sok dolog. De vajon ki tudja, miért fut a szín a tejen? Én utána néztem, csak hogy el tudjam magyarázni a gyerekeknek, valójában mi is történik a tányérban, miért mozognak a színek. Mert ugye valamiért mozognak. 🙂 És bármennyire is szerettem volna magamat jedy lovagként vagy mágikus varázslóként feltüntetni a gyerekek előtt, azért elmondtam nekik a varázslat titkát.  🙂 Read more

póló festés

Póló festése textil filccel, tapasztalatok

Közeledik a jó idő, és mindenki pólóba vedlik. Legfőképpen a gyerekek. Be kell valljam a lányaim nem bírják az ingeket. Meg is értem őket, sokkal kényelmesebb egy laza pólóban, mint egy keményebb anyagú ingben. DE a gyerek pólók ára nem a legkedvezőbb, főleg ha nem csak egyszínűt, hanem valamilyen jópofa mintásat szeretnél venni. A nálunk fellelhető boltokban, vagy béna minták vannak a lány pólókon vagy a jó mintás póló annyiba kerül, hogy a hajam égnek áll. Tudom igazából én keresek keveset, de hát akkor sincs szívem kiadni 2000 Ft-ot egy gyerek pólóért, amit aztán a gyerek hamar kinő vagy összekoszol. A feje felett állni pedig nem fogok, hogy vigyázzon már a pólójára mert drága volt. Legyen csak gyerek, az én hajam meg ne álljon égnek. 🙂 Szóval belekezdtem a gyerekmintás póló gyártásba, hogy mégis ne legyen drága az a menő póló, ráadásul egyedi lesz, mert ilyet csak én tudok csinálni… 🙂 Na jó, most már te is 😛 Tehát íme a póló festés egy gyors videóban: Read more

gyerekek foglalkoztató

Színátváltós kép, jópofa gyerekjáték – videó segédlet

Az ötletet a tv-ből merítettük. Ki hinné mi? 🙂 Azonban picit átdolgoztuk a konstrukciót, mert nem volt annyira hatékony, sőt a mérnöki tehetséggel megáldott párom, aztán meg az egész elgondolást a feje tetejére állította. Menő volt az övé is :), gyerekek nagyon élvezték az egészet.

Read more

Fuga tisztítás ecettel – videó segédlet

Sokféleképpen szoktunk takarítani. Én most ezt a módot választottam és próbáltam ki, mert szerettem volna eredményes takarítást csinálni vegyszermentesen. Mikor ezt a videót készítettem, már 6 hónapos terhes lehettem. Új helyre költöztünk, és bizony nem volt szép a fuga. Én pedig a szuper fészekrakó ösztönömmel feltakarítottam az egész házat 🙂 Jó móka volt, mondjuk a […]

Read more
HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com